Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz, hittem az életben és nem fájt a szívem, tudtam, hogy én váltom majd meg a világot, láttam a jövőmet és semmisem bántott.

Lelkemben mindig ott volt valami dllam, tudtam, hogy elmondhatok bármit egy dalban, és hogyha szeretnék, elszállok innen, ez a dal majd repít, a szárnyán visz engem.

De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat, miért ne adjak dalban szárnyat az egész világnak. Ez a dal most száll, és lehet, hogy téged megtalál, így megismerhetsz engem, hogy mi az, amire szívem vár, én is szállok a dallal, magasban repülök most feléd, neked adom e dalt és vele együtt a szívem is tiéd.

Csalódtam sokszor már és sokmindent bánok, a mélyből én inkább a magasba vágyom, hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem, és akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.

Addig amíg szól a dal, az én szívemben, addig gondolatban szárnyalok a fellegekben. Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben, soha nem adom fel, ne is kérj, ezt nem teszem, mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem, nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kel.